Félek, hogy ezzel rontom el az egészet.....

Konichiwa. Üdv a nem létező olvasónak, folytatom a lelki nyomorom ecsetelését.
Szóóóval.... L. Igen, megint leírom a nevét. Tulajdonképpen ott tartok, hogy húbazdmeg, nem akarom elveszíteni, annyira imádom ><
A ciki az, hogy tegnap E szépen szólva szerelmet vallott. Igazság szerint majd hülyét kaptam, de nem feltétlenül jó értelemben. Nem tudom... igazából őt nem szeretem úgy. Még mindig L van: hiába az antiszoc viselkedés, nagyon megszerettem, és ezen nem vagyok képes változtatni.
Vagy csak nem akarok? Belevágom mind a tíz körmöm, és nem eresztem el.... pedig talán az lenne helyes. De nem megy... és kész.
Tegnap Niki azt mondta, hogy én nem akarok boldog lenni. Jó vicc. Én igenis szeretnék, csakhogy nem vagyok rá képes. Még a legragyogóbb napokat is képes vagyok szomorúvá tenni, pedig em akarom. Mégis, mindig ez van, és egy ideje konkrétan fáj a saját pesszimizmusom.
És akkor ott van az éppen aktuális problémám: nem akarom E-t megbántani.  Hiszen tegyük fel, hogy akkor én most engedek, és összejövök vele - elvégre ilyen fokú rajongásnak nehéz ellenállni. Az, hogy vele legyek, átöleljem, azt mondjam, szeretem... nem menne, miközben valójában L-re gondolok a nap majdnem minden percében. Tudom, milyen, már kipróbáltam előző pasimnál, és a végén konkrétan a hideg rázott a fiútól.
De mndegy. A csajok azt mondják, talán képes leszek kiverni a fejemből L-t, ha E-vel vagyok: remélem, igazuk lesz. Én nem leszek semmi jónak elrontója: ha ennek kell következnie, hát lgyen.
Ki tudja, a végén még tényleg bejön a felejtőhadművelet.....
De tulajdonképpen még mindig az az apró kis "talán" az, ami zavar. Hiszen mi van, ha ezzel marom el magam mellől L-t?