Nem számít ígéret. Nem számít barát. Hiszen ha szükséged lenne valakire, aki tartja benned a lelket, úgyis egyedül leszel.

Hát, megint itt. Egészen sötét a hangulatom, ezen az időjárás se javít sokat. Ma még ki kell mennem.... semmi kedvem. De tényleg.
Csak egyedül szeretnék lenni végre egy kicsit, ahol végre nem fáj semmi. Ez olyan nagy kérés?
De úgy tűnik, az. Hiszen megint a borotvapengéhez kellett nyúlnom, hogy kicsit elvonatkoztathassam magam ettől az undorító világtól. Ki nem szarja le, hogy megígértem, nem teszem? Úgysem számít semmi sem. Csak az, hogy amikor a penge a bőrödbe mélyed, megszűnik a külvilág. A drogosok érezhetik így magukat, amikor megkapják a szokásos löketet: elszállva, kábán mosolyogva.
Izzik az alkarom. És én úgy élvezem. Mazochista lettem, élvezem a testi fájdalmat.
Hiszen ez még mindig jobb, mint amit átélek.
Hát... mit mondjak még? Vége, feladtam. Nem is próbálok már boldogabb lenni, hiszen nincs, kiért. Ennyi, vége.
Roland szerelmet vallott xD Fantasztikus. El lehet képzelni, mennyire boldog voltam tőle. Na mindegy. Majdcsak észhez tér.
Igen, mindenki azt mondja, miért nem választok olyat, aki szerelmes belém. A válasz olyan egyszerű: nem engem szeretnek, csak az emogirlt. A gondosan vasalt hajat, sanda, fekete pillantást.... de nem értik meg, hogy ezzel együtt jár a törött, bizalmatlan szív is. Hogy a kezükbe adjam magam? Isten ments.
Akkor már inkább a borotvapenge.